Fehér tető – hővisszaverő kerámiafesték

A globális felmelegedés olyan komoly probléma, mellyel nemzetközi szinten is muszáj foglalkozni. Az országok mind igyekeznek úgy alakítani energiafelhasználásukat, hogy az minél kevésbé veszélyeztesse környezetünket, de miként egy amerikai tanulmányból is kiderült, még mindig van új a nap alatt. Egyes színek hővisszaverő, vagy éppen hőelnyelő képességével eddig is tisztában voltunk, de az említett tanulmány ezúttal konkrét számokkal igyekszik alátámasztani azt, hogy háztetők kialakításával igenis sokat tehetünk mind a globális felmelegedés ellen, mind a városokban, valamint lakásokban télen és nyáron tapasztalható hőmérséklet alakulásáért.

hovisszavero-festek-tetoreA lapostetők esetében hagyományosan kátrányt szoktak alkalmazni, ám ez az idejétmúlt megoldás egyre kevésbé népszerű. Kiderült ugyanis, hogy a fehér háztetők 100 négyzetméterenként 10 tonna szén-dioxid kibocsátását teszik szükségtelenné. Nem csak a környezetvédelem miatt érdemes tehát ennek a színnek a használatán elgondolkodni, hanem az ingatlanok belső mikroklímáját illetően is. Mivel a fehér visszaveri a fényt, így jóval alacsonyabb lesz a hőmérséklet a felső emeletek lakásaiban, irodáiban. A klíma berendezés használatán való spórolás mellett pedig ez a lakók egészségi állapotára is pozitív hatással van, hiszen nem egyszer hallani rosszullétekről, sőt, halálesetekről a nyári tikkasztó forróságban, a nagyvárosok betondzsungelében.

Egyébként a  zöld lapostetők is nagy népszerűségnek örvendenek, hiszen a betonhoz szokott embernek kellemes a látványa, sőt, télen szigetel a telepített fűréteg, nyáron pedig a párolgás miatt hűvösen tartja az épületet. Fontos tudni azonban, hogy a telepítés költsége igen magas, így a fehérre festett lapostető választásával egyértelműen olcsóbban kijöhetünk. A tanulmány közreműködői azt javasolják, hogy a nagyvárosoknak végleg meg kellene szabadulniuk a sötét tetőktől, és helyettük a fehérre festést, vagy a már említett zöld, növényekkel telepített változat mellett lenne célszerű dönteniük. Ha fehér tetőt választ akkor válassza a NanoProtect hővisszaverő tetőfestéket, ismerje meg >>

vegso-kulteri-gomb